A Goldman Sachs arra kérte a New York-i irodájában dolgozókat, hogy ha voltak még idénre tervek karácsonyi partikra és vacsorákra, azokat töröljék a koronavírus egyre gyorsabb terjedésére való tekintettel – számol be a hírről a Financial Times.
Jamie Dimon, a JP Morgan bankvezére meglehetősen biztos lehet a dolgában Kínában, ha a Kínai Kommunista Párttal kapcsolatos vicceket is megenged magának. Csakhogy Kínáról lehet tudni, hogy nem veszi olyan könnyedén ezeket a vicceket, a Wall Street-i bankok közül pedig a JP Morgan rendelkezik az egyik legnagyobb kitettséggel az országban.
Az amerikai tőzsdefelügyelet elkezdett élénken érdeklődni az amerikai bankok kockázatkezelése iránt, ezen belül is főként azok a folyamatok kaptak nagyobb figyelmet, amelyek a biankó vállalatokhoz (SPAC) kapcsolódó tevékenységeket ölelik fel – számol be a hírről a Reuters.
A Wells Fargo elemzői úgy számolnak, hogy a következő öt évben több mint 100 000 banki állás fog megszűnni a technológiai fejlődés következtében – írja a Bloomberg.
Megemeli a junior befektetési banki dolgozóinak fizetését a Morgan Stanley, így éves szinten már 100 ezer dollárt vihetnek haza az első évüket ott töltő elemzők – írja a Financial Times.
Ha a Wall Street elemzői látványosan elkezdenek optimisták lenni egy-egy részvénnyel kapcsolatban, az általában azt jelenti, hogy nagyon alulértékeltnek tartják és azt gondolják, hogy bőven van tere az emelkedésre. A CNBC most olyan részvényeket gyűjtött össze, amelyek követését mostanában kezdték meg elemzők, kifejezetten bullish véleménnyel, vagy amelyekre jelentős céláremelés érkezett a közelmúltban.
Befektetni a legkedveltebb részvényekbe gyakran egyszerű és jó ötlet, de nem árt azzal is tisztában lenni, hogy a Wall Street-i elemzők melyik részvényeket kerülik el messziről. Míg ezeknek a cégeknek a sima elkerülése egy elég egyértelmű stratégia, azért érdemes lehet kicsit jobban körülnézni a kevésbé kedvelt részvények között, hiszen bizonyos esetekben az egyetlen irány alulról fölfelé vezet. A legutáltabb részvények előbb, vagy utóbb kevésbé utálttá válnak, ami már önmagában elég lehet az átlag feletti hozamokhoz.
Az elmúlt hetekben a gyorsan szerveződő, közösségi kereskedő kisbefektetőktől voltak hangosak a tőzsdék, a sokak által szabadságharcosoknak tartott traderek nagy tömegben már nem csak a részvénypiacon, de a nyersanyag- és kriptodeviza-piacon is megmozgatták az árfolyamokat, szembe menve akár nagy, intézményi befektetőkkel is. Persze, ahogy az lenni szokott, a piacon mindenki pénzt akar keresni, így az árfolyamok meredek emelkedés mögött is álltak profi befektetők, erős túlzás lenne azt állítani, hogy a kisbefektetők térdre kényszerítették a Wall Street-et. Többek között ezekről beszélgetett Orosz Márton Nagy Viktorral, a Portfolio vezető elemzőjével, és Mohos Kristóffal, a Portfolio részvényelemzőjével.
A Robinhood múlt pénteken 1, hétfőn este pedig egy újabb, 2,4 milliárd dolláros tőkebevonást jelentett be, a lépésnek azonban nem a startup-világban megszokott növekedési sztori volt az indoka, hanem az, hogy a társaságnak az elszámolóházaknál hatalmas mennyiségű tőkét kellett azonnal letétbe helyeznie.
Nyakunkon az amerikai elnökválasztás, és bár egyelőre Biden győzelme tűnik valószínűbbnek, a végeredmény korántsem biztos, ez pedig jelentős bizonytalanságot szül a részvénypiacok számára is, hiszen jelentősen eltérnek egymástól azok a szektorok, amelyek Trump vagy Biden győzelme esetén igazán jól járnának (vagy adott esetben rosszul). A JPMorgan friss elemzéssel jött ki, amely amellett érvel, hogy valójában Trump győzelme lenne a leginkább kedvező a részvénypiacok számára - ez a narratíva viszont merőben eltér attól, amit a Wall Streettől hallottunk az elmúlt hetekben.
Már javában zajlik a gyorsjelentési szezon és sorra jönnek a nagyvállatok negyedéves számai, és hamarosan jön az amerikai elnökválasztás is, ami növeli a piaci bizonytalanságot. A legjobbnak tartott elemzők főleg a technológiai vállalatokat kedvelik most, de jutott hely az egészségügynek és az autóiparnak is a TipRanks elemzői előrejelzéssel foglalkozó oldal adatai alapján.
Kijöttek a Bank of America harmadik negyedéves számai, ezekből kiderült, hogy a nagybank harmadik negyedévben elért 20,3 milliárd dolláros bevétele elmard az elemzők által várttól, az egy részvényre jutó 51 centes nyeresége azonban valamennyivel meghaladja a 49 centes várakozást. A befektetők egyelőre negatívan értékelik a számokat, a bank részvényárfolyama a nyitás előtti kereskedésben 1,84%-os mínuszban tartózkodik.
A Tesla kiváló teljesítményt nyújtott a koronavírus válságban is, a cég eladásai alig csökkentek a lezárások alatt, a befektetők pedig egy olyan jövőt áraznak, ahol az amerikai vállalat egyértelmű piacvezető, a jelenlegi árazások mellett legalább 30-40 százalékos piaci részesedéssel. A cég óriási száguldáson van túl, árfolyama csak az idei naptári évben közel 400 százalékkal emelkedett, ám egy elemző mégis arra figyelmeztet, hogy pillanatok alatt összeeshet az árfolyam, ha a befektetők és spekulánsok kijózanodnak, és több figyelmet szentelnek a cég fundamentumainak
A piac csütörtöki szakadása után mindenki az okokat keresi, és bár a korrekció várható volt, az esés gyorsasága mindenkit meglepett. A technológiai papírok által vezetett esésben a legrosszabbul az Apple járt, 8 százalék feletti eséssel, de 5 százalék körül esett az Amazon, Netflix és Google. A Facebook viszonylag "olcsón" megúszta a maga közel 4 százalékos esésével. Most négy elemző keresi a magyarázatot, hogy mi történhetett.
Az elmúlt heteket, hónapokat egyre-másra az abszurdnál abszurdabb tőzsdei rekordok jellemzik. Addig amíg néhány hónapja még a totális depresszió uralta a piacot, azóta már a hangulat teljesen átcsapott az eufórikushoz közelibe. Történelmi szinteken zárnak a tőzsdék, miközben a reálgazdaság szenved. Úgy tűnik teljesen elszakadtak a pénzügyi piacok a realitás talajától.
A Wall Streetnek igaza van, az amerikai gazdaság hamarabb kilábalhat a jelenlegi válságból, mint azt sokan hiszik – mondta a Reuters tudósítása szerint James Bullard, a st. louis-i Fed elnöke azzal kapcsolatban, hogy az amerikai részvényindexek új csúcsra emelkedtek a világjárvány árnyékában.
Koronavírus, közelgő negyedéves gyorsjelentési szezon, amerikai elnökválasztás – ilyen környezetben nem csoda, hogy bizonytalanok a befektetők. Az elemzői vélemények némi támpontot adhatnak, ezért megnéztük, hogy mely papírokban látják most a legjobb lehetőséget a Wall Street-i elemzők.
700 milliárd dollárnyi veszteséget okozhat az amerikai bankoknak a mostani gazdasági válság elhúzódása, de nem dőlne be egy nagyobb bank sem – derül ki a Federal Reserve által elvégzett legújabb stresszteszt-körből.
A részvénypiacok az elmúlt hónapok folyamán nagyot emelkedtek, annak ellenére is, hogy a globális gazdaság kilátásai igen borúsak voltak a koronavírus-krízis közepette. Sokan értetlenül nézték a tőzsdei ralit, míg mások igyekeztek megragadni az emelkedés kínálta beszállási lehetőséget. Eközben a piaci szereplők szótára is kibővült, a már ismert kifejezések mellett újak is létrejöttek, amelyek részben a tőzsdei emelkedéseket is igyekeztek megmagyarázni.